Tevékenységünket több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberekként végezzük megrendelőink igényének és elvárásainak megfelelően. Elsősorban ejtőernyő, valamint a hozzá kapcsolódó eszközök, kiegészítők karbantartása, javítása, valamint tervezése és gyártása területén tevékenykedünk. Emellett vállaljuk UAV visszatérítő ejtőernyő, légireklám, légitranszparens, molinó, zászló, árnyékoló napvitorla, takaró, tároló zsák tervezését, készítését is. Szeretjük a kihívásokat! Minden olyan speciális, varrással kapcsolatos munkát vállalunk, melyek az előbbiekben felsorolt tevékenységekben nem szerepelnek, de rendelkezésre álló eszközeinkkel megvalósíthatók. Keress minket bátran!

Richter Attila

Felelős vezető

1983-ban kezdtem ejtőernyőzni.
1992-ben ejtőernyős oktatóként pilóta mentőejtőernyő és tartalék ejtőernyő hajtogatással, karbantartással kezdtem foglakozni. 1994-től 2004-ig ejtőernyő beugróként nem csak hajtogattam hanem teszteltem is a felszereléseket. 2012-ben Senior Rigger vizsgát tettem, majd különböző karbantartó szerevezetknél foglalkoztam az ejtőernyőkkel. 2018-ban létrehoztam Tanúsító Karbantartó Szervezetünket melynek felelős vezetője vagyok. A vezetői feladatok ellátása mellett ejtőernyő tanúsítással, karbantartással, javítással és hajtogatással foglalkozom.

Attila

Olenyik Artúr

Műszaki vezető

1979-ben kezdtem ejtőernyőzni.
1985-ben ejtőernyős oktatóként ejtőernyő karbantartással és hajtogatással kezdtem foglalkozni. 1993-tól ejtőernyő technológiával (gyártás, tervezés, karbantartás, javítás) valamint légitranszparens tervezésével és gyártásával foglalkozom. 2011-ben Senior Rigger majd 2013-ban Master Rigger végzettséget szereztem és folytattam az ejtőernyőkkel kapcsolatos munkámat. Jelenleg szervezetünk műszaki vezetőjeként ejtőernyő tanúsítással, karbantartással, javítással, hajtogatással, légitranszparens és egyéb nehézkelmés termékek gyártásával foglalkozom.

Artúr

Olenyik Roland

Bevizsgáló

2005-ben kezdtem ejtőernyőzni.
2008-tól mint katonai ejtőernyős foglalkozom ejtőernyő karbantartással és hajtogatással. 2012-ben Senior Rigger végzettséget, 2013-ban katonai ejtőernyős oktatói és beugrói végzettséget szereztem. Az ejtőernyős sport területén 10 éves válogatott kerettagsággal és világbajnoki első és harmadik helyezéssel büszkélkedhetek. Foglalkozom még ejtőernyős utánpótlás neveléssel és edzői feladatokkal. Jelenleg szervezetünknél tanúsítással, karbantartással, javítással és hajtogatással foglalkozom.

Roland